Emlékeztek még ezekre az időkre ?

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi

Hősök, olyasféle igazi hollyvoodi mindent túlélő fenegyerekek.

 De tényleg ! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek,

azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még

biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a 

gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres

és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt

semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és

ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor

bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk

nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt

semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent 

pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem 

szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr, csak máshol

máshogy hívják. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük

kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a 

szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk,

hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil.

Pláne nekünk ! Nyáron a derékig érő fűben és közeli

kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek, és

nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a

 parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, 

vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek

be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt ! Ha az 

erősebb elgyepálta a kisebbet és gyengébbet, az is 

rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon 

szóltak bele ebbe sem.

 Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap

mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még 

egy McDonaldson edződött átlagos amerikai elhízott

kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit

mi leküldtünk kaja címszóval. A kakaóban nem volt A,B,

C,D és E vitamin, viszont "Bedeko"-nak hívták és már ez 

is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, 

ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény

cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük,

és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója

volt, de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról,

Videójátékról, 64 Tv csatornáról, műholdról, DVD-ről, 

internetről. 

Viszont voltak barátaink ! Olyanok, akikkel találkoztunk

kinn az utcán, a focipályán vagy a pinpongasztaloknál, 

vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk 

hozzájuk és beengedtek.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk,

és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, 

labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.

Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt

egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is:

azt csináld amihez értesz.

Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen

kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette

a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott és más

játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak 

egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán

az első csók után, úgy mintha már sohasem akarnánk

megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és 

szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk,

ahol lehetőség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk,

vállaltuk a következményeket, és újra próbálkoztunk.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel

és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek.

Sőt ! Ha lehetett, el sem mondtuk. Ismertük a törvényt,

és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.

Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség,

a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. 

Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi !

Hősök ?

Talán.

Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok 

mosolyognak.