Csitáry - Hock Tamás idézetek.....

Van a barátság... Két, vagy akár több ember kapcsolata, olykor mélyebb, olykor felszínesebb, inkább haveri. De az örökös kérdés: létezhet-e barátság nő és férfi között. Igen, létezhet olyan kapcsolat nő és férfi között, ami kizárólag a szavakban, gondolatok cseréjében nyilvánul meg, és ez mindkettőjüknek bőven elég. Egyik sem akar a másiktól többet, mint lelkileg, szellemileg épülni, eltölteni néhány kellemes percet, órát. Hiszem, hogy létezik ilyen barátság. Egyetlen kivétel van csupán. Egyetlen eset, egyetlen találkozás, egyetlen helyzet cáfolhatja meg ezt. Létezik olyan érzés, amely kizár mindenféle barátságot nő és férfi között. Ezért van, hogy nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak. Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt, sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze. Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb, megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából, egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már soha nem lehet baráti érzés. Aki ezt mondja, hazudik. Önmagának, és a másiknak. Mert nem létezik ilyen barátság.

Van a zene... A csodálatos. Mindent elmond neked, és mindent elmond rólad. A zene, ami egy fehér lapon a laikus számára csupán különféle jelek valamiféle megfoghatatlan, értelmezhetetlen halmazának tűnik. De az értő szem már látja a dallamot, ami lelkében életre kel, amit másokkal megoszt. És ebben a pillanatban a zene már nem csak a hangok meghatározott sorrendjét jelenti. Ettől kezdve a barátod. Beszél hozzád, mesél neked, végigvisz tájakon, érzelmeken, életeken. Ha szeretsz valakit, elmondja neki. Ha félted őt, helyetted beszél. Szavakkal, vagy akár szavak nélkül mutatja meg érzéseidet neki. Mesél, mesél, mesél. Igen a zene él, életet ad. És összeköt embereket, szíveket, lelkeket. Amikor a másikkal, akivel ezt a dallamot meg szeretnéd osztani, együtt hallgatod, és tudod, érzed, hogy számára ugyanazt mondja, ugyanazt meséli. Amikor a zenében megértitek egymás gondolatait, érzéseit, ugyanazt élitek át, élitek meg. Akkor, abban a pillanatban a zene híddá válik, és így köt össze. Vele.

Van a kávé... A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.