Dévényi Erika A hegytetőről szólj

Állj ki a hegytetőre, hogy csak a világ hallja meg
Mond el, hogy Isten veled is üzenhet
Onnan kiáltsd halkan, nagy szerénységben
Hogy ne a fülekhez, a szívekhez jusson el

Mond, hogy rám számíthatsz bármikor, ha baj van
Segítő kezem mindig kinyújtva van

Ápolni egy társat, ki tolókocsiban ül
Ellátni valakit, aki ágyba kényszerül

Hátadon cipelni a fuldoklót fel a hegyre
Amelynek életet ad friss levegője

Szeme lenni egy vaknak, láttatni a szépet
Elmondani milyenek a szivárványszínek

Megmutatni a hangot a néma füleknek
Eljátszani ahogy a szavak zenélnek

Felemelni a súlyt annak ki nem bírja
Erőtlen kezének hitét adva vissza

S mindezt nem megtenni, az élet egy drámája
Amelynek nem arat tapsot az előadása
Aki nem segít, csak arra gondoljon
Nehogy a cserbenhagyott sorsára jusson

Link


...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......


Dévényi Erika A csend hangjai ...... .............


A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted

A csend beszél, ha értő szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tűrik
Ha látni akarod, azonnal eltűnik

Link


...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..........


Dévényi Erika Az elmúlás békéje -


Emlékszem arra a kicsi lányra
Aki rettegett a halál gondolatára
Benne minden vég mély nyomot
Rémülettel teljes bánatot hagyott

Ha egy tányér kezéből a földre esett
S nem fogott rajta a jó erős enyv
A gondolat, hogy soha többé nem eszünk belőle
Könnyeket csalt szeme szegletébe

Ha véletlen lépése egy bogarat taposott
S látta ahogy a kövön elmaszatolódott
Nem undor fogta el, hanem kétségbeesés
Ő volt ki elvette egy kis állat életét

A levágott virágot vázába téve
Belelátta száradását üde színébe
S néha a virágot még akkor is őrizte
Mikor az már rég az elmúlást hirdette

Ez a kislány addig nem lelt békére
Míg az elmúlást más mércével nem mérte
Meg kellett ahhoz Istent ismernie
Hogy megbékítse az Ő szeretete

Mióta tudja, a mennyország várja
Már nem figyel úgy az elmúlásra
Arra törekszik, hogy a földi életben
Istennek tetsző élete legyen

Emlékszem arra a kicsi lányra
Békére vágyó törékeny mosolyára
Arra a kicsi lányra nagyon jól emlékszem
Ma a tükörben boldogabb mosolyát nézem








 





Dévényi Erika   Boldognak lenni

Boldognak lenni, örülni mit jelent?
Valamit érezni, mely szárnyalni késztet
Szökellve szaladni a tavaszi réten át
Nem taposva el a virágok illatát

Hátunkon feküdni a zöld fű bársonyán
Kezünket széttárva, hogy ölelésre vár
Karunkba zárni az egész eget
A nap sugarával kötözve meg

Testünket érezni, mint levegő buborék
Mely a felhőkőn pihenve áradhatna szét
Lebegni egy gyönyörű nagy tó vizén
Tudva, hogy nem ragadhat el a mély

Önfeledten táncolni az utca közepén
Szédülten forogni a hegyek tetején
Ismeretlen embereket a karunkba zárni
Zavart pillantásuk csak nevetve csodálni

Magunkkal hívni, hogy szép a világ
Ha érezni akarja velünk élheti át
Kérés nélkül adni szüntelenül
Kérdéseket nem hagyva válasz nélkül

Boldognak lenni, csak annyi, érezni
Isten szeretetét magunkba zárni
De van egy másik boldogság, mely más utat jár
Nem kifelé mutat, a szívekig meg sem áll

Nincs rohanás, nincs tánc vagy nevetés
Csak apró rezdülések, boldog remegés
Az arc ekkor már nem a mosolytól szép
Hanem a sírás természetessége az ék

A könny az örömöt patakká formálja
Minden cseppjében Isten áldása
S amikor szinte mindez már fáj
Az igaz boldogság rám akkor talál