Helen Bereg
Barátnőmnek
Mikor úgy érzed, rád borult a világ,
Lelked marcangolja a nyugtalanság,
Mikor minden, de minden lüktetve fáj,
A falat nézni a legjobb. Mégse megnyugvás,
Talán remény, hogy nagyot lép az idő,
Észre veszi szenvedésed valami külső erő,
Segít átlépi a rosszat, hogy ne fájjon,
Varázslatával túlröpít a mán, s talán a holnapon,
Mire két szemed kinyitod,
Már csak a boldogság van ott.
Mikor így érzed a sötétet, szemeden ólomsúly,
Szívedben mázsás kövek, lelkedben bús
Zene csikorgat, karcol, monoton zenét,
Hogy lelked nemlétező ereiből kiserken a vér,
Akkor kell hallgatni a józan észre!
Ez most kivételes eset.
Máskor a szíved mutatja, mi a jó,
Nyomd el érvekkel. Zárd kalickába most!
Nyisd ki szemed és olyan dolgokat kersess,
Amik szépsége gyógyítja fájó lelkedet,
Amik szíved lágyan megsimogatják.
Apró kicsi örömök, boldogságmorzsák,
De számodra most ez lesz a világ,
Segít megállítani a mélybe zuhanó spirált.
Aprócska fények lesznek ott fent,
Mutatják neked lángjukkal, merre menj.
Tudd, barátok várják felérj!
Szeretetük is egy-egy kivezető fény.
Kommentáld!