A hidrogén-peroxid mint gyógyszer


(történeti áttekintés)


1818-ban Louis Jacques Thénard francia vegyész felfedezett egy új vegyületet, amelyet "oxidált víznek" nevezett (1). Ez volt a hidrogén-peroxid (H2O2), amelyet a felfedezését követő években már intenzíven tanulmányoztak. Kezdetben csak kb. 33%-os vizes oldatként tudták előállítani, de Thénard hamarosan megtalálta a csaknem 100%-os tisztaságú szubsztancia gyártásának módját is. Már maga Thénard is gondolt a hidrogén-peroxid orvosi alkalmazásának lehetőségére, de ő csak külsőleges, lemosó folyadékként számolt vele. 1867-ben a német Stöhr használta a hidrogén-peroxidot elsőként sebkezelésre az ulcus molle és a diphtheria okozta laesiók esetében (2). Ez utóbbit az Egyesült Államokban ettől függetlenül is felfedezték: egy Love nevű orvos 1888-ban esettanulmányként ismertette a JAMA-ban egy 4 éves diphtheriás kisfiú kezelését 1,5%-os hidrogén-peroxid-oldattal (3).

Az első, 1890-ben publikált toxikológiai állatkísérletet von Dittel végezte 2%-os vizes oldattal, amelynek inoperabilis carcinomákban történő alkalmazását is vizsgálta. Az antibakteriális hatás szisztematikus, egzakt vizsgálata 1897-re, Meusburger német orvos munkásságára nyúlik vissza (4), bár az antiszeptikus hatásnak már korábban is tudatában voltak (3). Ugyancsak 1901-ben Troggler az inoperábilis méhrákok palliatív H2O2 kezeléséről publikált.

A hidrogén-peroxid alkalmazási területei az 1910-es évektől egyre inkább bővültek. 1912-ben Richter Gedeon Magyarországon szabadalmat jelentett be a karbamid-hidrogén-peroxid szilárd, kristályos, tablettázható, citromsavval stabilizált komplexének (a Hyperolnak) előállításáról (5). Az 1950-es és az 1960-as években fokozódott a hidrogén-peroxid mikrobiológiai tulajdonságaival kapcsolatos érdeklődés. 1958-ban részletes, komoly vizsgálatokkal azt is bebizonyították, hogy a H2O2 hatására jelentkező átmeneti bőrfehéredést nem a bőr kémiai destrukciója, oxidálódása okozza, hanem az, hogy a felső bőrrétegekben felszabaduló oxigénből mikroszkopikus buborékok keletkeznek, és a kapillárisok vérkeringése lecsökken (6). A kontaktlencsék hidrogén-peroxidos fertőtlenítésére az első szabadalom 1974-ben született (1).

A fogászatban a hidrogén-peroxid alkalmazása szintén hosszú múltra nyúlik vissza. 1861-ben már kombinációk részeként fogkőeltávolításra próbálták használni, majd később orális antiszeptikumként rendkívül elterjedtté vált. Orális alkalmazásának gyógyszerbiztonságát az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA 1988-ban megfelelőnek ismerte el. Legújabb, szakmailag vitatott fogászati alkalmazási területe, az otthoni fogfehérítés pedig az 1980-as évek legvégétől kezdett terjedni (7).


dr. Dobson Szabolcs