Müller Péter idézetek....

Az ember ott a legboldogabb, ahol legközelebb él a szeretethez.

Anyám azt mondta: az embereket hibáikkal együtt kell szeretni.
Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit.

*

Gyanítom, hogy ahány ember él a földön, annyi színárnyalata van a boldogságnak is.

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.

*

A könny a megfagyott élet olvadása.

*

Az álmokat nem lehet kényszeríteni: jönnek, ha akarnak.

Ha fölnézek az égre, számomra az nemcsak csillagászati felfedezések és tudományos magyarázatok halmaza, de életem színjátékának csodálatos díszlete is. Hiába jártak a Holdon, hiába látta Gagarin, hogy csak szürke por van ott, dermesztő hideg és súlytalanság - nekem az a kihűlt csillag: mese-Hold maradt! Éjszaka üzen. Néha elszomorít, néha gyönyörködtet.

Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük.

Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.

Manapság egy házasság vagy egy családalapítás egyben paktum is a világ ellen. Egy sziget megteremtésének kísérlete, ahol jó lesz élni. Ha nem sikerül, ez is pokollá válik, mégpedig a legforróbb pokollá, mert ez az utolsó mentsvárunk: ha ez sincs, nincs hová menni.

Egy lezárt kagyló sem létezhet külön. Ha szeretsz, erre a széttéphetetlen egységre rádöbbensz: nem tudod, kinek az érzéseit érzed, kinek a gondolatát gondolod, kinek a félelmét féled! Hiába hunyod le a szemed, nem vagy egyedül.

A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.

Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti. Vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte.

Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.

Egy másik világ! Végtelen múlttal, emlékkel, ismeretlen érzésekkel. Belebújni egy másik ember lelkébe nagyobb kaland, mintha egy idegen bolygóra lépnél. Érthetetlen világ! A szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek.

*

"Minek örüljek?"- kérded.

Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.

*

Nem tudjuk, hol van a szívünk, csak akkor, ha fáj.

*

Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá sem gondolni.

Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva.

*

Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.

Hol én emellek téged, hol te emelsz engem. Ha lent vagyok, le kell szállnod értem. Hiába jutottál följebb, egyedül nem mehetsz tovább. Fél-lelket nem fogad be a szellem világ. És mivel lenti világok, a lélek pokolkörei vonzanak is bennünket, és minden gyötrelmünk ellenére szeretünk ott lenni - a párkapcsolat mind a mai napig a létező legnagyobb emberi dráma. Örök küzdelem, marakodás, elhárítás, egymás vádolása, fölemelése és lehúzása.

A szeretet feloldja az én-határokat. Ahhoz, hogy szeresselek, át kell, hogy éljelek. Ahhoz, hogy átéljelek, beléd kell bújnom. Ahhoz, hogy beléd bújjak, föl kell oldódnom. Énemet föl kell áldoznom, hogy ne én legyek, hanem mi legyünk, ezentúl.

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük. Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, és olvasni tudsz a múltamban és a jövőmben.

*

Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.

A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat. Ahogy a nap se nézi, hány rügy pattan ki fényére, mert saját tüzének extázisában él, úgy a szellemi szeretet is az éntelenség gyönyörében és szabadságában fürdik. Nem függ senkitől, s ugyanakkor tudja, hogy minden hozzá tartozik. Ha valaki a szellemi szeretet állapotát átéli, látja, hogy senki és semmi meg nem szerezhető, de el sem veszíthető. Ez a legfőbb, a legteljesebb és a legboldogabb időtlen ölelés.

De amikor a karmester beint: a magányos hangszerek hirtelen egymásra találnak, egymásba szeretnek - és megszólal a Zene. Élet születik. Ilyenkor érzed, milyen óriási tettet hajtott végre a zeneszerző és az összes muzsikus: egy élő világot hoztak ki a hangok zűrzavarából.

Minden szerepében másképp szeret az ember. Más az anyai, más a baráti szeretet, hogy a szerelemről ne is beszéljünk... Sokféle szeretet van. De csak az tud igazán szeretni, aki már az összes szerepet el tudja játszani!

Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!

Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz!... Szervusz!... Vagy Még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?... A választ már nem hallod.

Ha szeretsz, megszűnik az idő. Minden igaz ölelés örökké akar tartani, s akit szeretek, nem tudom elereszteni, mert akkor újra kizuhanok a paradicsomból, és megint üres lesz az életem.

Aki szeret, nemcsak boldogságot, de mérhetetlen sok szenvedést is átél. Minden múlandó. Néha nem is bánjuk. Ha hideg a szívünk, és nem szeretünk valakivel lenni, számoljuk az időt: múljon már el. Csak ha szeretünk, akkor állítanánk meg az időt. Akkor jó lenne, ha örökké tartana az élet. A szeretet az egyetlen olyan állapot, melyről elvarázsolt lelkünk tudja, hogy ÖRÖKKÉVALÓ. Az "enyém vagy, s én a tiéd" időtlen állapot.

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

Összetartozik-e két ember?
Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.
S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

Ha szeretsz valakit, ne szólj egy szót se. Hallgass! S a csöndben üzend ezt a néma zenét. Vagy tudod mit? Ha félsz, hogy nem hall, mert még nincs hozzá füle: fütyülj neki! Mindenkinek van egy titkos füttyjele. Ha meghallja, talán megdobban a szíve.

*

A ma élő ember nem maradhat érintetlen attól a tébolytól, amiben él, mert beleszületett.

*

A zongorista igazán nagy pillanata az, amikor nem is tudja, hogy zongorázik.

*

A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele.

Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti. Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét. Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a legnagyobb boldogságát véli!

Az élet nem bűn, hanem heroikus vállalkozás. Olyan küzdelem és háborúság és gyönyörűséges kaland, amiben az emberi szellemnek győzelmet kell aratnia, elsősorban önmaga káosza és sötétsége felett.

*

Ha valakiben a lélektudat felébred, ha szenved is - boldog, mert tudja, hogy minden elvehető tőle, csak az élet és a jövendő mindennél erősebb szeretete nem.

Aki nem önmaga lámpása: sötétben jár. Ami pedig a boldogságot illeti: boldog az ember csak akkor lehet, ha szabad. És csakis az igazság tudja szabaddá tenni. Az igazság pedig az, hogy valamennyien önmagunk lámpásai vagyunk.

A hétköznapi dolgok csak nyugtalanítják az embert, de az igazi benső feszültséget, kielégületlenséget - egyszóval a boldogtalanságot - mindig az okozza, hogy még nem vagyunk azok, akiknek lennünk kéne.

Tudni kell, miért szenvedünk - és tudni kell azt is, hogy aki értelmesen szenvedett, az nem meghal, hanem megboldogul.

*

Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább.