Aranyosi Ervin: Ne hagyd, hogy birkának nézzenek!

Ülsz a Tv előtt. A híreket nézed.
Magad napról napra, rossz kedvűbbnek érzed.
Tehetetlen dühöd, egyre csak növekszik,
helyed a világban, régóta nem tetszik.
Úgy hiszed, a sorsod régen meg van írva,
ezért terelgetnek, úgy élsz, mint egy birka.
Nem csoda, hogy aggódsz, félelmek gyötörnek,
járványok, háborúk életedre törnek.
Gúzsba kötik régen összes figyelmedet,
s amit csak akarnak, azt etetik veled.

 

Bényei józsef

9.
Vigyem magam

Ne nyúlj utánam - hasztalan
a száraz fának kínja van
most száradnak a gyökerek
hajtani egyre nehezebb
levelek helyett tüske nő
megkövesített az idő
Arcomhoz indul tenyered
véresre tépik a szelek

Ne keress - földbe rejtezem
gyökérré érek odalenn
ha lábad inda fogja át
bokádra hajlik egy virág
fuss el ne állj meg le ne vedd
megfeketíti a kezed
sziklává dermeszti a szád
kőből varázsol rád ruhát

Hátra se nézz ha elmegyek
azzal is úgy is nehezebb
hadd vigyem magányom magam
görnyedten vakon hangtalan

Hioszi Tatiosz

"Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.

Aranyosi Ervin Érints meg!

Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.

Bényei József:Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
az almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne endegg megállni,
az ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakára lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre
takarj szelíd álmot a szemére.

Paul Verlaine - Holdfény

Paul Verlaine - Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szent-Gály Kata  HAVAZÁS LÁMPAFÉNYBEN

  Tulajdonképpen utca volna
ez a megbúvó, görbe kis falucska,
mely idenéz az ablakomba:
öt emberarcú ház,
öt össze-vissza ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz.

Hogy hull a hó, a sűrű jeltelen
sötéten és a halványszínű-sárga,
keresztüljátszó lámpafény alatt!

Hogy hull, örvénylik, csapdos szélesen
ezen az apró szegleten,
mint ősköd széteső világa --
mint gondolat, mely bennem kavarog,
s melyet belülről átragyog
az értelem --

Hogy hull -- -- csak figyelem,
és figyeli velem
öt ház: egy kis falu,
öt emberarcú ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz,

hogy hull -- -- hogy hull a hó!

Boldog Dominici János VIRRADAT FELÉ

Ez már a hajnal első szürkesége,
Sötét derengés, csillogó homály.
Mint őszi ködben templom csipketornya,
Áttetszik rajta arcod fénye már,
Míg lenn a város vak sötétben áll.

Nem látlak még, de sejtve sejt a lelkem,
És mint iránytű, úgy keres feléd,
Besimul lelked vonzó áramába
S ha elválaszt is engem földi lét:
Mégis megérzem szent szíved tüzét!

És hallom lelked suttogó imáját,
Az óceánnak zsongó, mély dalát.

Edith Stein

A BIZALOM GONDOLATAI
 

Ki őrzi sorsodat,
    mikor se hold, se nap
        fölötted meg nem állnak?

Ki fogja meg kezed,
    ha súlyos fellegek
        viharra orgonálnak?

Ki biztat ébredést
    lezárt szemedre, és
        ki ír ösvényt szívednek?

S ki jön még akkor is
    veled, ha útjaid
        a szürkületbe vesznek?

Bibi,Haha... no need to retype! =)~~~Rick,Crazy hours, yes! Too much tghnis going on. I might just elaborate more in the near future.~~~MACY, Nic Nic & Skinny Love,Great minds FTW!~~~Joey,I felt the way you do too. Oh great! You're finally done. Pops champagne!