Aranyosi Ervin Érints meg!

Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.

Bényei József:Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
az almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne endegg megállni,
az ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakára lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre
takarj szelíd álmot a szemére.

Paul Verlaine - Holdfény

Paul Verlaine - Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szent-Gály Kata  HAVAZÁS LÁMPAFÉNYBEN

  Tulajdonképpen utca volna
ez a megbúvó, görbe kis falucska,
mely idenéz az ablakomba:
öt emberarcú ház,
öt össze-vissza ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz.

Hogy hull a hó, a sűrű jeltelen
sötéten és a halványszínű-sárga,
keresztüljátszó lámpafény alatt!

Hogy hull, örvénylik, csapdos szélesen
ezen az apró szegleten,
mint ősköd széteső világa --
mint gondolat, mely bennem kavarog,
s melyet belülről átragyog
az értelem --

Hogy hull -- -- csak figyelem,
és figyeli velem
öt ház: egy kis falu,
öt emberarcú ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz,

hogy hull -- -- hogy hull a hó!

Boldog Dominici János VIRRADAT FELÉ

Ez már a hajnal első szürkesége,
Sötét derengés, csillogó homály.
Mint őszi ködben templom csipketornya,
Áttetszik rajta arcod fénye már,
Míg lenn a város vak sötétben áll.

Nem látlak még, de sejtve sejt a lelkem,
És mint iránytű, úgy keres feléd,
Besimul lelked vonzó áramába
S ha elválaszt is engem földi lét:
Mégis megérzem szent szíved tüzét!

És hallom lelked suttogó imáját,
Az óceánnak zsongó, mély dalát.

Edith Stein

A BIZALOM GONDOLATAI
 

Ki őrzi sorsodat,
    mikor se hold, se nap
        fölötted meg nem állnak?

Ki fogja meg kezed,
    ha súlyos fellegek
        viharra orgonálnak?

Ki biztat ébredést
    lezárt szemedre, és
        ki ír ösvényt szívednek?

S ki jön még akkor is
    veled, ha útjaid
        a szürkületbe vesznek?

Bibi,Haha... no need to retype! =)~~~Rick,Crazy hours, yes! Too much tghnis going on. I might just elaborate more in the near future.~~~MACY, Nic Nic & Skinny Love,Great minds FTW!~~~Joey,I felt the way you do too. Oh great! You're finally done. Pops champagne!

Helen Bereg

Már várlak

Gyere! Már várlak.
Felékesítettem lelkem
nászgyöngyökkel.
Érted, csakis érted
színcsodává tettem.

Várlak, pergetve
másodpercek végtelenjét,
egyre szebbé, egyre fényesebbé
válik képzeletemben az emlék.
Tudom, te is nászra
fested a várakozást.

Ölelj, mintha tested
utolszor fonódna rám.
Ringass, vágy ütemére
ringass magadba!
Tégy bármit, mit képzelet
a gyönyörért tehet,
tégy testből felszakadó csodát,
varázsold el a percet,
hitesd el, mindig így lesz,
még akkor is,
ha tudom, hazugság.

Helen Bereg

Hegedűn sír

Mint hegedűn síró bús zene
Szívemben úgy jajong a hiány.
Húrjain játszó szerelem
Sajdítja létem dallamát.

 

Fátyolzenéje zokogva sír
Fel-fellibbenve a húrokon.
Hangja szárnyal, égbe repít
Minden vágyódó dallamot.

 

Hallod kedvesem, lelkem mint hív,
Mint száll hozzád karodba vágyva?
Szikrája csillagot vetít
Felhőn nyugvó éjszakára.

Aranyosi Ervin: Így gondolj a múltra

A múlt ma már történelem,
és nincs hatalmad rajta.
Megváltoztatni képtelen
elméd, – bár azt akarja.

Ha megbántottál valakit,
s lélekben most már bánod,
ne fokozd lelked kínjait,
legjobb ha megbocsátod!

Bocsátsd meg régi tettedet,
Bocsátsd meg önmagadnak,
mert amíg rágódsz meglehet,
energiái hatnak.

Kun Magdolna: Ne sírj kicsim

Ne add fel!

Ha elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél bár, de sóhajtozol,
Ha úgy érzed, a sok gond leterhel,
Pihenj, ha kell – de soha ne add fel.

Az élet furcsa dolgokra képes,
Ilyesmit párszor mindenki érez,
Számos hiba épp azért történik,
Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,
A siker talán már csupán egy arasz.

A cél sokszor nem oly távoli,
Mint tétova ember balgán képzeli,
Sokszor a küzdő nem várja meg,
Hogy megnyerje a serleget,
És túl késő, mire belenyilall,
Hogy mily közel volt a diadal.

Apa és kisfia esete a szeretetről.....

(tanulságos)

Míg egy férfi új autóját  fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött,nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt.

Amikor a gyermek meglátta a  kórházba hozzá érkező apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

Márai Sándor: Az utakat sokáig nem érti meg az ember...

 

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.

Chaplin: Az élet

 

 

Megbocsátottam a megbocsájthatatlant, megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.

A boldogságról.......

 

 

Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy megszületik a második. Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek. Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut.

Aranyosi Ervin: Narayana

Lazulj el szépen, csendesen!
Érezd, a lelked megpihen!
Hogy ne lehessen más jelen,
rajtad kívül és Istenen.

Apró harangok konganak,
eltűnik minden gondolat.
A fény lebont minden falat,
feloldva benned gondokat.

Érzed a tested ellazul,
gyógyulni kezd, ami beteg.
Érzések jönnek válaszul,
s oldják leláncolt lelkedet.

Fenséges megtapasztalás,
gyógyul a lélek és a test.
Benned, egy mennyei varázs,
lelkedben fájót, szépre fest!

 

Januári enyhülés

Nappal fényben fürdik a táj,
a távoli tavasz leheletétől borzong a tócsák háta,
és bambán meglágyul a fák kérge,
az út szélére halmozott hó
apró vízerecskéket küld a járdára, útszegélyre
– erősítésért üzen az északi jégmezőknek…
Ám alkonyatkor a fagy visszatér,
könyörtelen hercegként bünteti
a hűtlen tócsákat, fákat,
elnémítja a csorgó erecskéket,
zúzmara-kitüntetéseket osztogat
a konok fagyzugoknak.