Kamarás Klára Titok

Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka...
vagy ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok-titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk... és sérülékenyek...

Kamarás Klára: Mint fák a szélben

A dombtetőn a ház előtt
két roskatag fa. Összenőtt,
hatalmas kettős korona,
mint életünk sok ág-boga...
Milyen szél tűzte őket egy halomra?
A csíraébresztő tavaszi pompa
ideje véget ért.
Ki nő nagyobbra, virít szebben?
- vívtak együtt és egymás ellen
fényért, esélyért, életért.
...És ág törött, gallyak szakadtak,
mikor viharban összecsaptak...
...de mégis támasz, mégis társ az,
akit a sorsod melléd választ...

Kamarás Klára Tél közepén

Még túl hosszú a tél:
s beláthatatlan a hóförgeteg.
Világunk álma mély,
és dermedő minden tavaszra váró
gondolat.
De hinni kell,
mert egyszer minden bánat véget ér.
Legyen bár hóözön,
jég, fagy, lavina, köd:
a Nap előbb utóbb kisüt,
és az ága között
bimbózik a remény.

Komondor kényelmes,
lassú táncot ropta,
Puli Pali csárdást,
ahogy meg van írva;
sötét szőre, bozontja
a szemébe lógna.
Csau csacsacsázna,
a foxi bokázna,
a többi vén kutya meg
leülne a hóba.

Élet

Mint a béke a háború után,
Úgy álltál előttem.
Szemeimből az őszinteség ragyogott,
de csak hazudni tudtam neked...
Tudtam, hogy mindennek vége kell hogy legyen
Egy nap

Most csak ülök itt,
És rád gondolok
Ahogy rohan körülöttem a világ,
Meg sem áll, rám se néz, csak szalad előre
A halála felé.

Nem érdekel!
Kiáltom, de mást gondolok szívem mélyén.
Elmegyek.
A part másik felén visszanézek és vágyom haza,
Ahol te szoktál lenni
Csillagos nyári estéken,
Ahol én szoktam lenni
Borús őszi napokon.

Ha valaha megérem, hogy öregember leszek, egy hintaszékben akarok üldögélni és mosolyogva mondani: Nos ezt csináltam! Ahelyett, hogy azt mondogatnám, hogy ezt szerettem volna csinálni. Azt hiszem, ez a dolog lényege, dióhéjban összefoglalva.

Athol Sneddon

"Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat.
Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged,
mielőtt felorsóznád azokat az álmokat...
tartsd feszesen... és orsózz...
ne add fel...
kapaszkodj bele a hálóba...,
s ha a már benne lévő álmok kiszökkennének,
ugorj a vízbe és ússzál utánuk
az életed kockáztatásával is...
de ne engedd őket elszökni..."

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

---

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.