Andók Veronika    Karácsony előtt....

Olvad az első hó, csupa sár minden,

A szánkó is még a padláson pihen.

De a téren reggeltől fenyőfa áll

És minden ága csillogó díszre vár.

Az ablakokban este gyertyák égnek,

S az emberek szemében titkos fények.

Szájukon mosoly, kezükben csomagok,

Emlékeik közt régi karácsonyok.

A faluban száncsengő hangja szálldos

És megszaporodtak a mikulások,

A gyerekek is most egy kicsit jobbak

És aranyos-furcsa levelet írnak.

Vicces statisztikák?

Jövedelme?
Felső tízezer: Mese
Középosztály: Kabaré
Dolgozók: Tragikomédia

Vásárlási szokásai?
Felső tízezer: Igénye szerint mindent megvesz
Középosztály: Fizetéskor a diszkontban bespájzol
Dolgozók: Nézegeti a kirakatokat

Hol eszik?
Felső tízezer: Étteremben
Középosztály: Otthon
Dolgozók: Hol eszik, hol nem

Hogyan öltözködik?
Felső tízezer: Méretre varrat
Középosztály: Készen vásárol
Dolgozók: Turkál magának

Mit visel általában?

Rónay György: Advent elsõ vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?

Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.

Komjáthy Aladár: Tűnt sugaradban tündökölve...

Tűnt sugaradban tündökölve

feléd nézek még olvatag,

hév ifjúságom. Elfutottál,

mint gyors folyású tűzpatak.

Lemenő nap az én napom már,

vörösben ég az alkonyat

az éj előtt, mely eltakarja

semmibe tűnő arcomat.

Nehéz lélekkel vándoroltam

a messze csillagok alatt,

minden évből valami bánat,

valami szépség megmaradt.

Bánat és szépség habverése

között ingott az életem.

Ki voltam én?

Majd megtudod te is, mi az, a néma éjben
hallgatni, hogyan zúg a szél
az őszi fák között s álmatlanul figyelni,
amint elhal és visszatér.

Majd megtudod te is, mi az, csak a halálra
gondolni egész hajnalig,
amikor nincs egy hang, nincs egy vidáman égő
színfolt, amely elandalít.

Majd megtudod te is, mi az, agg uzsorásként
számolni tűnő perceket,
mik fogyva fogynak és a multban égő lángon
melengetni emlékeket.

Majd megtudod te is, mi az, ifjú királyból
öreg koldússá zülleni,
akit még vágya űz s bolyong a zord világban,
mert helyét többé nem leli.

Csend, csend, selejtes,
semmit se rejtesz,
rosszminőségü csend,
előtted, mögötted
se fény, se árnyék,
semmise leng.

A jó csend borongós,
mint a teliholdnak:
udvara van
és mint igaz gazdája,
ki benne él, az ember,
boldogtalan.

Bóka László: Őszi emlékkönyv

Én ezt akartam. Mikor egyedül
magányom szégyenpadján darvadoztam,
mikor jártam az őszi útakat,

Én ezt akartam, ezt a tiszta szót,
e forró gondot, ezt a lázas békét,
ezt az otthont nyugtató válladon,
erőmnek ezt a boldog gyengeségét.

Én ezt akartam: téged és magam,
körénk az undornak rakott falát;
belűl te vagy: vágy, álom és kaland,
öröm, cél, élet, béke és család.